Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
novellakmindenmennyisegben

Idézetek történethez #1

Blogger Girl · 1 éve
Az állam a gazdagokat akarja adóztatni, de ebben semmi logika nincs. Ehelyett azoktól kellene adót szedni, akikről az állam azt sejti, hogy boldogok. Akik mosolyognak, akik fiatalok, egészségesek, akik fütyörésznek az utcán, akiknek van partnerük az ágyban. Nos, az ilyen nyavalyások megérdemelnék, hogy az adóhivatal mindenüket elvegye, amijük csak van!
 
A repülésnek is megvan a maga művészete, vagyis inkább fortélya. Abban rejlik, hogy megtanuld magad a földre vetni és elhibázni azt. Válassz ki egy derűs napot (...), és próbálgasd. Az első rész könnyű. Mindössze annyi kell hozzá, hogy képes légy teljes súlyoddal a földre vetődni, azzal az elhatározással, hogy nem baj, ha fájni fog. Ugyanis ha nem sikerül elhibázni a földet, akkor fog.
 
Távoli, meleg fény csillant meg Danby őrnagy szemében. - Nagyon jó lenne úgy élni, mint a növények - ismerte el vágyakozva.
- Tetves ügy - válaszolta Yossarian.
- Egyáltalán nem. Nagyon kellemes lehet az, ha az ember mentes ezektől a kétségektől és kényszerektől - erősködött Danby őrnagy. - Azt hiszem, szeretnék úgy élni, mint a növények, mert akkor nem kellene állandóan fontos dolgokban döntenem.
- Milyen növény lenne legszívesebben, Danby?
- Uborka vagy karalábé.
- Milyen uborka? Jó uborka vagy rossz uborka?
- Jó uborka, hát persze.
- Akkor uborkaléte teljében leszednék és felszeletelnék salátának.
Danby őrnagy arca megnyúlt. - Akkor valami hitványabb uborka.
- Akkor pedig megrohasztanák, és a jó uborkák termesztéséhez használnák fel trágyának.
- Akkor azt hiszem, nem akarok úgy élni, mint a növények - mondta Danby őrnagy a bánatos beismerés kis mosolyával.
 
Voltam már börtönben. Csak három hetet, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham-drukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra meg az, hogy HALÁL - mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.
 
Ha kicsit hízol, akkor úgy tűnik, hogy ez még visszafordítható. A klasszikus: "Ezt ma még megeszem, holnaptól meg majd összekapom magam." Sokáig toljuk ki annak a határát, hogy mekkora súlyig visszafordítható a hízás. Elég rugalmas ez a határ."15 kiló, az mi? Elmegyek jövő héten párszor futni, kihagyok pár vacsorát, aztán el is van intézve a dolog." Ilyenekkel jól el is van bagatellizálva a dolog.
 
A fogyókúra újrakezdését folyamatosan halogatja az ember. Van egy olyan fázis, hogy ezt még le lehet farigcsálni. Aztán jönnek a különböző fázisok, mint a gyásznál. "Egy kicsit most elengedtem, de ennyi nekem még jár." Aztán látod, hogy ismét feljött pár kiló. Végül van egy holtpont, amikor már kvázi majdnem hogy megbékélsz ezzel. Hogy ez van. Valószínűleg az Úr, a világ úgy akarta, hogy én dagadt legyek. És nem fogok szenvedni egész életemben. És akkor visszajön a többi is.
 
Kicsi ország ez, kevés hírességgel, így óhatatlanul példát mutatsz valamivel, ha akarsz, ha nem. És ha kövérként tündöklöm, majd a fogyás után visszahízom, akkor a többi túlsúlyos gondolhatja, hogy ez így normális, visszaállt a normál állapotába. Egy kövér család azt mondhatja otthon: "Dombóvári is visszahízott, rosszabb lett neki ettől? Ugyanúgy ott van a tévében." Ezért mennek és kirabolják a hűtőt. Akkor én ártottam. Finoman, nem offenzív módon, de én azt szeretném mondani a túlsúlyos társaimnak, hogy nem szabad kövérnek maradniuk.
 
Fene nagy jó dolgunkban mi, emberek elfelejtjük, hogy mennyi láthatatlan, megfoghatatlan érték van az életünkben. Hogy milyen csodák történnek velünk nap mint nap. Záporozik ránk az áldás, de észre sem vesszük. Szabadságunk és egészségünk észrevétlen táplálói életünknek. Fel sem tűnik, hogy nélkülük semminek nem lenne értelme. Mégis olyan természetességgel kezeljük őket, mintha születésünk pillanatában valaki ígéretet tett volna, hogy boldogságban, egészségben fogunk élni. Halálunkig.
 
Alternatív természettudomány nem létezik. E tény egyszerű oka az, hogy a tudomány a valóság megismerésével foglalkozik, valóságból pedig csupán egyetlen létezik. Kivétel a fenti szabály alól az alternatív orvoslás, amely nem alkalmazza a tudományos bizonyítás kritériumait. Vajon miért éppen a gyógyítás tudományának akadt vetélytársa? A válasz pofonegyszerű: biznisz van a dologban. A gyártók és forgalmazók oldaláról a befektetést nem igénylő extraprofit, a vásárlók részéről pedig a pirulákba rejtett remény alkotja az üzlet két ellentétes oldalát.
 
Az már megmásíthatatlan törvény, hogy az ember élete során minden örömért valami fájdalommal fizet, és voltaképpen szánalmas kuporgatónak tekintem azokat, akik lemondanak az emberi élet egyébként is oly kevés, etikailag kifogástalan öröméről, puszta félelemből, hogy fizetniök kell majd a számlát, amelyet a sors előbb-utóbb benyújt. Aki a szenvedés garasaival fukarkodni akar, csak húzódjék meg holmi aggszűznek való padlásszobácskában, ott száradjon el lassan, mint egy meddő, gumós növény, amely soha nem szökik virágba.
 
Az egyetlen lehetséges módja annak, hogy valakiről tartósan és megfelelően gondoskodjunk, szerintem az, ha nekünk magunknak mélységes örömünk származik a gondoskodásból, és minden egyes érte tett dolog rendkívül jó érzéssel tölt el bennünket. Ha csak egy kicsiny részünk is kötelességből, áldozatból cselekszik, csak azért, "mert kell", és kötelességérzetet, kényszert, bűntudatot érez, ez a részünk felemészti energiánkat, vitalitásunkat és előbb utóbb haragban, lázadásban, vagy depresszióban ölt testet, így bosszulva meg magát.
 
Mi az a lelki kötelék vagy élethelyzet, ami a legjobb barát rangjára emel valakit? Valamiféle feltétlen elfogadást vagy önfeláldozást jelenthet. De ezek a végletes, vegytiszta fogalmak olyan könnyen feloldódnak a hétköznapokban. Inkább szerencse dolga, vagy a pillanat kegyelme, vagy csak önámítás. Akárhogy is van, jó érzés, ha valaki a bizalmába fogad, a legbenső titkait bízza rád. Csak aztán bírd el a terhet, amit ezek a titkok jelentenek.
 
 
Az a helyzet a múltbéli titkokkal, hogy a jövőd minden egyes percét a fal építésével töltöd, mellyel elrejtheted a szörnyeteget. Meggyőzöd magad arról, hogy elég szívósra és vastagra sikeredett, és egy nap, amint felébredsz, és ez a borzalmas emlék nem sejlik fel előtted azonnal, megengeded magadnak a szabadságot, és elhiszed, hogy az egész végérvényesen, örökre ködbe veszett. Amitől csak még fájdalmasabb lesz, amikor (...) ráébredsz, hogy a betonfal valójában átlátszó, és törékenyebb, mint valaha.
 
A fantázia egyértelműen a világ egyik lényeges összetevője. A fantázia vagy a hit nélkül nem létezne társadalom, emberi világ. Egy százlejes bankjegy attól annyi, mert elhiszed, hogy annyi, és mindenki elhiszi. Megálmodsz valamit, a vezeték nélküli távírót, vagy hogy a babfőzelékbe babérlevelet kell tenni, és megcsinálod: megvalósul, fizikailag testet ölt a fantázia.
 
Nagyon lenyűgöző az univerzum mérete, velünk, és egy piciny, a Nap körül keringő részecskével, a Földdel együtt. (...) Az ember egy széles körben kibontakozó dráma későn érkezett szereplője; lehet, hogy a hátralévők csak építőállványként szolgálnak a teremtéséhez? És ismét itt vannak az atomok, amelyekből változatlan törvények szerint épül fel a mindenség. Ezt semmi és senki nem tudja elkerülni: a csillagok ugyanabból az anyagból állnak, és az állatok is ugyanabból az anyagból állnak, és ebben a bonyolultságban, szinte rejtelmesen jelenik meg az élet - mint maga az ember is. Az ember nélküli univerzumról való elmélkedés nagy kaland: elgondolkodni azon, hogy az milyen volna ember nélkül - amilyen valójában is volt, hosszú történetének nagy részében, és amilyen ma is, a helyek nagy többségében. És amikor végül eljutottunk eddig a tárgyilagos szemléletig, és kellően értékeljük az anyag titokzatosságát és méltóságát, akkor objektív szemléletünket fordítsuk az anyagnak tekintett emberre, hogy az életet a legnagyobb mélységű általános misztérium részének lássuk, ami egy ritkán leírt tapasztalat megértését jelenti. Ez azonban rendszerint nevetésben, megértésre való törekvés eredménytelenségének élvezetében végződik.
 
Mi lehet megkapóbb egy szál rózsánál egy pillanattal azelőtt, hogy kibontaná a kelyhét? Képzeljük csak el! Vajon mivel tölthette a napjait Audrey Hepburn, mielőtt elindult, hogy színésznőként meghódítsa a világot? Vagy Vivien Leigh? Esetleg Julia Roberts? Mindnyájan épp olyanok voltak, mint te. Éltek nap nap után, anélkül, hogy tudták volna, nemsoká az ő arcuk ragyog majd a mozivásznon és a rajongók millióinak szívében. Bizony. Mielőtt díva lett belőlük, hétköznapi lányok voltak. A jövő dívái ma még ugyanilyen egyszerű, fiatal hölgyek, akik mit sem sejtve élik megszokott, nyugodt életüket, akárcsak te. És könnyen lehet, hogy épp te leszel a holnap hősnője!

"A legjobb, ha minden ember korától függetlenül természetes módon fogadja a halál tényét, és hozzászoktatja magát a tudatához. Az elmúlását nem keresi, "nem hívja meg", hanem megtanul azzal a gondolattal élni, hogy egyszer biztosan bekövetkezik, és ő sem kivétel."
 
"Ha egy ember homokot és sót kever össze, akkor nem várhatja el, hogy abból ablak szülessen, még évmilliók alatt sem. De ha van egy ablak, akkor azt nagyon könnyű homokká változtatni. Elég, ha kitesszük a levegőnek, elég, ha hagyjuk, hogy a természet szervetlen része tegye a dolgát. Nyilvánvaló a lepusztulás mindenben, ami körülvesz minket, könnyű az egész. Építeni viszont már nagyon nehéz. Minden, ami körülvesz minket, nem más, mint gyűlölet és halál: a világegyetem egy ragadozó. És csupán egyetlen dolog van azon kevesek között, ami harcol ezzel az entrópiával: az élet."
 
 
"Rohadt dolog ez a meghalás. Az ember egyre kevesebb lesz az idő múltával. Van, akinél gyorsan megy, van, akinél eltart egy darabig. Születésedtől kezdve egymás után elveszítesz valamit: először egy lábujjat, aztán egy kart, először egy fogat, aztán a fogsorodat, először egy emléket, aztán az egész emlékezetedet, és így tovább, mígnem aztán már semmid sincs. A végén bedobják a maradékot egy lyukba, földet lapátolnak rá, és kész."
 
"Mindig van lejjebb. Tényleg így van. De az nem igaz, hogy a lejtőn nincs megállás. Egyszer csak meg kell állni azon a lejtőn, ha az ember nem akar egyre mélységesebb pokolba csúszni! És meg lehet állni bármelyik pillanatban. Még akkor is, amikor már tiszta erőből húz a mélység. Egyetlen döntés kell hozzá. Ja, és persze aztán kitartás. Kitartás, amikor nem történik semmi, kitartás, amikor úgy látszik, minden az ellenkezőjére fordul. És vissza lehet kapaszkodni. Mert bárhonnan vissza lehet jönni, ezt most bizonyítottam be magamnak. Az ember nem tud akkora hibát elkövetni, hogy ne lehessen kijavítani. Bármit rendbe lehet hozni. Bármit."
 
 
"Olyasmi volt ez is, amilyen az eddigi egész életem - sosem voltam elég erős ahhoz, hogy megküzdjek a rajtam kívülálló dolgokkal, hogy megtámadjam vagy lehagyjam ellenségeimet. Hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi voltam és gyenge, s az egyetlen dolog, amire képes voltam. az a kitartás. Az állhatatosság. A túlélés. Mostanáig ez elég volt. Ma is elegendőnek kell lennie. Kibírom, amíg a segítség meg nem érkezik."
 
 
"Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál."
 
 
"Kiderült, hogy a dolog távolról sem olyan szörnyű, mint előzőleg gondolta. Azzal az érzéssel jött ki belőle, hogy "megméretett, és nem találtatott könnyűnek". (...) De hát semmi sem volt olyan szörnyű a dologban, mint előzőleg gondolta. Ez a pesszimizmus egyik előnye: soha semmi nem olyan rossz, mint amilyennek gondolja az ember."
 
"Bírom, amikor azt mondja valaki, "fogadd el magad", tehát nagyon jó meg szép minden. De (...) amikor beleállsz, amikor vásárolsz, gyereket nevelsz, viszed a háztartást, amikor takarítasz, fölszedsz néhány kilót, és nem úgy nézel ki, ahogy azt elvárod magadtól, akkor azért sokkal nehezebb azzal szembesülni, hogy fogadd el magad. (...) Baromi könnyű úgy mondani valamit, hogy közben a ráfordított idő nem életszerű. És ezeknél a (...) nőknél ez sokszor nem életszerű, mert ez az életük, hogy konditeremről konditeremre járnak, hogy vásárolnak, ide mennek, oda mennek. "Fogadjuk el magunkat", mikor mindenünk megvan, és semmi dolgunk. Hát, édeseim, így nagyon könnyű. Ha három gyereket nevelsz, háztartást vezetsz, főzöl, mosol, iskolába mész, leckét írsz, és felcsúszik három-négy kiló, akkor nem tudod lenyelni a dumát, hogy fogadd el magad."
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!
Blogger Girl
Sziasztok! Ebben a blogban novellákat, történeteket, és minden mást fogok írni! Jó szórakozást! ;)